A tükörről kiderült, hogy nagy változásokat tud kezdeményezni a külsőnkön és bensőnkön egyaránt.
„Gnóthi szeauton” (ismerd meg önmagad)
Nagyon régóta őrzik ezeket a szavakat a delphoi jósda falai, és nem véletlen, mert akkoriban is igaz volt, mint ahogy most is az. Talán nincs is nagyobb feladatunk ebben az életben, mint megismerni természetünket, képességeinket, és javítani azokon, vagy jobb esetben csak csiszolgatni azokat.
Amint azt, már a mai pszichológia is olyan jól meghatározta: Amit a legjobban hiányolunk önmagunkból, az határozza meg mivé fogunk válni az életben.
Gondolom, ez a megállapítás kis magyarázatot kíván.
A csodás természet ( Isten) megajándékozott bennünket egy tökéletesen autonóm szervezettel, amikor megértünk arra, hogy birtokba vehessük. És itt kezdett érdekesé válni a dolog. Szeretünk birtokolni, ki tudja, honnan hoztuk magunkkal ezt a kényszert, de később is ez az érzés határozza meg az egész életünket.
Első hiányérzetünkre akkor döbbenünk rá, amikor egy újfajta érzéssel szembesültünk, az éhség érzetével, ez annyira letaglóz bennünket, hogy minden kommunikációs készségünkkel el akarjuk érni, hogy most rögtön szűnjön meg.
Később megértjük, hogy édesanyánk melle az, ami megszünteti az éhség érzetet, és onnantól kezdve függőévé vállunk, birtokolni akarjuk azt. Folyamatosan gyűjtöttük azokat az eszközöket, amiktől jobban érezhetjük magunkat, persze teszünk is érte, nem is keveset, lépten-nyomon ordítottunk.
Talán egy testbeszéd szakértő ezekből a gesztusokból ki tudná szűrni, hogy ki menyire lesz birtokolni vágyó. És valljuk be, ha nem változunk, akkor el tudjuk képzelni, hogy mi lesz egy örökké hisztiző gyerekből.
Minden gyerek életében elérkezik egy pont, amikor el kell dönteni, hogy merre tovább. Erősnek, határozottnak mutatja magát, mint a felnőttek, vagy felvállalja gyengeségét és azzal éri el célját, miképpen a felnőttek együttérzéssért koldul, ezzel felhasználva az ő erejüket, képességeiket.
Ha tömören akarok fogalmazni, akkor feltehetően mindannyian ugyanazt az utat jártuk be gyerekkorunkban. Mégpedig azt, ami a legtöbb lehetőséget kínálja hiányosságaink ellensúlyozására. Ahogy egy nagy elme Alfred Adler mondta, „ezerféle tehetség és adottság származhat saját elégtelenségünk érzéséből”.
Ennek tükrében egyvalamit tehetünk magunkért és gyermekeinkért, mégpedig azt, hogy a kisebbrendűség érzésének mindenféle formáját, vagy a kezdeteknél megcsillanó legkisebb szikráját is kioltjuk.
Kommunikáció! A következő tényező sújtja legjobban a kialakuló gyermeki jellemet, mégpedig az egocentrikus gondolkodás. Ennek oka az, hogy beszédük csupán hangokból, mozgásból és gesztusokból állnak, nem értelmes szavakból. Ebből kifolyólag nem tudják magukat olyan jól kifejezni, és maradnak saját gondolataik foglyai. Nem véletlen fektetünk olyan nagy hangsúlyt a beszédkészség fejlesztésére, hisz ez az egyetlen olyan készség, ami miatt bele tudunk gondolni mások helyzetébe, megérteni szempontjaikat. Ez a különleges készség szabadíthatja ki az embert az egocentrikus gondolkodásból, és teheti magasabb rendűvé.
Lehet, mindezek hallatán elgondolkodunk azon, hogy az életünk mennyire a saját döntéseink tükörképe, vagy előnytelenebb esetben inkább berögzült szokásaink máglyarakása. Igen, olykor számot kell vetnünk, és a kacatnak ítélt szokásainkat tűzre kell dobni. Ezzel felszabadítva a helyet a jobb és több felé, a boldog élet felé.
Tomas True