Salomas A vérben szunnyadó titok

Salomas  A vérben szunnyadó titok

Könyv hátoldalán található bepillantás:

„Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” Rómaiakhoz, 12:21

Krisztus születése előtt több mint négyezer évvel valami kezdetét vette a földön. Mint árnyék vetült az emberiségre. Először csak helyenként sötétített el részeket, de ezek a helyek pár évtized alatt hatalmassá váltak, miképp étvágyuk felettébb nőni látszott. Úgy tűnt, nem nyugszanak, míg el nem érik a teljes sötétséget, minek következményeként bekebelezik az emberiség minden jóra való törekvését. Persze a kozmosz nem arról híres, hogy engedje a zűrzavart, hiszen ha úgy lenne, akkor káosz lenne a neve, és nem a rend örök fenntartója. Megcsillan egy fénysugár a sötétben, még gyengécske az ifjú, de fénye beragyoghatja az egész világot. Ebben a könyvben megismerhetjük az ifjút és családját, szembesülhetünk azzal, hogy miként törnek életükre idegen világ szülöttei. Barátság, szerelem, gyász szegélyezi útjukat égen és földön, miközben fény derül ősi, eltitkolt erőnk eredetére.

 

Legelső olvasói vélemények, és ajánló:

Egy letűnt világ, az írott történelem előtti korban, élt egy fiú, akivel a sorsnak nagy tervei voltak. Békés, változatos napjairól többek között a szerető édesapa gondoskodott, mígnem, a gondtalan időszak véget ért. Idegenek törtek rájuk, élete a feje tetejére állt, idilli gyermekkora egy pillanat alatt vált hamuvá… tanulás, próbatételek, ijesztő dolgok vették kezdetüket…a kilátások borúsnak bizonyultak.  Vajon helyt tud állni, és visszazökkenti a sorskerekét? Egy módon tudhatod meg, olvasd el! Anci

 

Tóth Máté

ebben a nagyszerű történetben a főhős életútjának korai szakaszát követhetjük figyelemmel (és izgalommal), miközben érzékeny írói ábrázolás segít minket abban, hogy azonosulhassunk a tizenéves fiú érzelmeivel, gondolataival, vágyakozásaival, megérzéseivel és bizonytalanságával; osztozhatunk megrázó élményében, ahogy rátalál édesanyjára, és tanúi lehetünk a szülő gondoskodó és féltő odafigyelésének, tapintatos segítségének, gyermeke rejtett képességei feltárásában… összefoglalva: az anyai szeretet mindent felülmúló törvényeinek világa tárul elénk…

és ahogy a madarak tiszta és egyszerű éneke kényezteti fülünket, lelkünket az író által elénk varázsolt gyönyörű természeti helyszíneken barangolva, hát pont oly természetességgel és egyszerűséggel találja meg az utat szívünkhöz Tomas True lebilincselő története…

az író ígérete szerint további kötetekben várhatjuk e remek történet folytatását, és máris szándékában áll lépéseket tenni ebben az ügyben… őszintén kívánom a szerzőnek, hogy semmi (és senki) ne tudja őt megállítani ebbéli igyekezetében…

 

Leidinger Arpad:

– Vajon kit ábrázol a borítón látható eltakart arcú szépség?
– Ki, vagy mi az a Salomas?
– Milyen titok szunnyad és kinek a vérében?

Még el se kezdtem olvasni a regényt és már is egy csomó rejtély!
Nos, mire a kötet végére értem (ez a közel 400 oldal ellenére – köszönhetően a sodrú lendületű történetnek – gyorsan ment) minden kérdésemre kaptam választ. De, mint ahogy az egy jó könyvhöz illik, mely sejteti a folytatást, nem tudtam megnyugodni. Újabb kérdések fogalmazódtak meg bennem. Izgatottan várom a folytatást!
Magával ragadó történet váratlan fordulatokkal, szerethető főhősökkel, ütős csattanókkal. Az események pörgése mellett a mélyen szántó gondolatoknak is jut hely benne.
Gratulálok a szerzőnek! Azt hiszem, ha a stílusa kiforrja magát, megvan minden esélye, hogy ismert, mi több elismert író legyen.

 

http://tomastrue.com/elerhetoseg/