Melyik békából lesz királyfi, vagy királylány?

Melyik békából lesz királyfi, vagy királylány?

Mindannyian ismerünk olyan meséket, ahol egy gonosz boszorka elvarázsolja a királyfit békává. Aztán cselekmények hosszú során át akad valaki, aki megtöri az átkot. Úgy gondolom, az ilyen mesékben megvan majdnem miden, ami kell egy kisembernek ahhoz, hogy lássa, a világ örökös próbatételekből áll. Viszont azt is megtanulhatja, hogy a remény az mindig ott lehet valamelyik sarkon, csak arra várva, hogy megcsókolja. Jó sok metafora van egy ilyen mesében, azt kellene gondolnunk, hogy ha a gyerek megérti annak tartalmát, akkor egészséges felnőtté válik, aki nem boszorka akar lenni, hanem királyfi. De az életben, úgy tűnik, mégis több a boszorka, akik a másik fején állva akarják elérni törekvéseik tárgyát. Miért lehet így? Kicsi lenne a világ, és azt gondolják az emberek, hogy valaki elfoglalhatja a jól megérdemelt helyüket? Vagy csak arról van szó, hogy a gyerek nem értette meg azt a tanulságot, amit a mese írója annyira szeretet volna neki átadni. És miért nem értette meg? Valószínű, hogy a szülő sem úgy mesélte neki, mint aki érti, így generációról, generáción át a tartalom rejtve maradt, nem tudták átültetni a gondolkozásukba. Felmerülhet benned az a kérdés, hogy miért pont ezt emelem ki, vagy egyáltalán mit akarok ezzel az egésszel. És ha így gondolod, akkor most pontosan neked írok. Persze akik osztják a nézeteimet arról, hogy már kis korban arra kell nevelni gyermekeinket, hogy boldogok akarjanak lenni és ne gazdagok, azok is olvassák tovább, mert hitük megerősítést nyerhet. Nem azt mondom, hogy ne akarjon minden gyerek gazdag lenni, én csak más irányból mutatok rá az anyagi jólétre. Úgy gondolom, hogy minden gyermek gazdagnak született, viszont a szülők többsége ezt kineveli a gyermekből. „kisfiam értsd már meg, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak” Ismerős ez az állítás? Nagy a valószínűsége annak, hogy ismerős, és az egészben talán a legszomorúbb, hogy mi is ezt szajkózzuk a gyereknek. Mit lehet tenni ez ellen? Egyszerű a válasz, tudatosabbnak kell lennünk. Persze könnyű ezt mondani, de megtenni ettől bonyolultabb. Láthatunk embereket, akik egy pillanat alatt megváltoztatják a gondolkodásukat. De hogyan, és menyire maradandó ez a változás? Ez jó kérdés. Itt elérkeztünk a témánk velejéhez. Megváltozhat a gondolkodásunk, mondjuk egy trauma miatt, legyen az lelki, vagy testi trauma. Vagy elmehetünk egy fejtágításra és onnét jövünk ki úgy, mint ha csak főnixmadarak lennénk, akik éppen most születnek újjá. De ez csak felületes változás, délibáb a szinapszisainkon. Nem lehet a gondolkozásunkat ilyen könnyen megváltoztatni, mert ha így lenne, akkor egy csettintésre az életünk is megváltozhatna. Viszont nagyon is kellenek az ilyen lelki fröccsök, melyek talán egy pillanatra kijózanítanak. És ezeket a pillanatokat kell kihasználni arra, hogy megnyújtsuk, életben tartsuk józanságunkat (tudatosságunkat). A gondolkodás megváltoztatása egy olyan folyamat, ahol szó szerint új szinapszisokat hozunk létre, ezzel fizikailag is megváltoztatva az agyunk felépítését. Ahhoz hasonlatos, mint a testedzés, és a fejlődési mutatója is azzal lehet azonos. Szóval kitartó munka, szorgalom, és konstruktív gondolatok előidézhetik a változást. Hogyan lehet ezt elérni? Könyvek, tréningek, hasonló cipőben lévő emberek megerősítése, hogy általuk mi is megerősödjünk. Időt kell magunkra szánni, ami persze később kamatosan megtérül. Elkerülhetetlen, hogy a tudományt is szóba hozzam. Fizikusok meghökkentő felfedezésre jutottak, semmi újat nem mondtak, mert már a XIX. századból is vannak könyvek, melyek ugyanazt állítják, csak akkor még nem volt bizonyos. Mi XXI. századi emberek szeretjük, ha valami bizonyos, úgy már hinni is képesek vagyunk benne. Vagy várjunk csak! Az akkor már nem is hit? Ezt jó észben tartani! Szóval a fizikusok megállapították, hogy a gondolat nem bír teremtő erővel. Meglep? Te eddig elhitted, hogy azzal bír? Nem, nem bír azzal. De a folyamat, ami létre hozza a teremtést, annak egy alkatrésze a gondolat, mondhatjuk egyik főszereplője. A gondolatunkat megelőzi a tudatosság, egy olyan tudatosság, ami beindítja a folyamatot, ahol, ha a gondolataink szinkronban vannak a tudatossági szemléletünkkel, akkor a tárgya megérkezhet az életünkbe. Varázslatosan hangzik? Igen annak, de így szemlélve, nézzünk már tükörbe! Ki áll ott? Egy csoda áll ott, egy olyan csoda, amit a bennünk élő életenergia gondolt, fejlesztett ki évmilliókkal ezelőtt. És lépcsőről, lépcsőre felépítette tökéletes mesterművét.

Hitted volna, hogy az a sok trillió sejt, amiből felépülsz, azok mindegyike saját tudattal bír, szó szerint gondolkodnak, létrehozva mindent, ami egy ennyire bonyolult gépezet működéséhez szükséges? Gondoltad volna, hogy a személyiséged, amit annyira megváltozhatatlanak hittél az csupán interakció, más néven kapcsolat, kapcsolat a világgal? El kell fogadnunk, ha akarjuk, ha nem, hogy látásunk, miként látjuk a világot, mennyire számít a teremtésben (holnapunkban). Nem mondhatjuk soha többé, hogy ő a felelős, vagy az a másik, ha nem tetszik az eredmény, ami körbe vesz minket, hisz mi is ott vagyunk. Így a nemtetszésünkért egyedül mi vagyunk a felelősek, hisz mi teremtettük azt a szituációt, a létezésünkkel, vagy tudatosságunkkal. Mert mindig is oda vezetnek útjaink, ahová szükségesek, hogy vezessenek célunk érdekében. Így hát az a legfőbb feladatunk, hogy kitűzzük céljainkat annak érdekében, hogy tudatosságunk azt tartsa mindig szem előtt! És láss csodát, útjaink afelé fognak vezetni, ahol a célunk lakozik. Visszatérve a békához, a várva várt csók megérkezik gyönyörű gazdájával együtt.

Tomas True

http://tomastrue.com/elerhetoseg/

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.