Kozmosz gyermekei klub

A kozmosz gyermekei, a kozmosz gyermekeiért? Ez hogyan lehetséges? A Kozmosz gyermekei klubbal.

Ebben a klubban válaszokra találhatsz, és kiteljesedhetsz  emberi szellemed tekintetében.

A kozmosz gyermekei, a kozmosz gyermekeiért! Ez a nyitó mondat jól bemutatja a klub célját, törekvését. Elsőrendű feladata az emberi együttélés javítása, összehangolása. Lehet, naivnak tűnik ez a törekvés olyan történelemmel a hátunk mögött, amit az elmúlt évezredekben magunk mögött tudhatunk. De kérdem én! Nem pont ezért kell létrehozni hasonló törekvéseket, és összefogni a világban szétszóródott aktivistákat? Nem vagyok egyedül ezzel a hitemmel, sokatokban ég a tenniakarás vágya, hogy élhetőbb világot hagyjunk örökségül magunk után, mint amit mi örököltünk. Nem panaszkodhatunk, hisz’ még létezik az emberiség, ha egy hajszálon is múlt oly sokszor a hidegháború alatt. Mostanság ilyen szempontból talán jobb helyzetben vagyunk, de a gazdasági versengésünk vákuumként hat a természetre, ami már emiatt pengeélen táncol egyensúlyában. Félre ne érts, egy szót sem akarok hallani politikáról, vagy pénzről, én összefogást szeretnék egy olyan ügyért, ami emberhez méltóbb viselkedést vált ki mindenkiből. És úgy gondolom, hogy ezt a gyermekeink nevelésével érhetjük el a leggyorsabban. Hiszem, hogy a boldogságunk csakis rajtunk és az együttműködésünkön múlik.

A klub még gyermekcipőben jár, törekvései, szabályai még tervezést igényelnek. Várom minden olyan érdeklődő jelenezését, aki egyetért és hajlandó időt, energiát áldozni az ügyért. Ne feledjétek, ki mint vet, úgy arat. Törekvésünk kifizetődik, sokkal többet kapunk vissza a kozmosztól (istentől), mint amit mi képesek vagyunk adni másoknak.

Azt hiszem, kár lenne több szót pazarolnom, a szöveg és a képek magukért beszélnek.

Tomas True

https://www.youtube.com/watch?v=CLtc_5eYjxk

https://www.youtube.com/watch?v=MhIhIIb-weM

http://tomastrue.com/gyermek-neveles-muveszete/

 

http://tomastrue.com/elerhetoseg/