Egyszer mindenki előtt fellebben a kendő, és kitárul az egész világegyetem, minden titkával, csodájával. De miért várnánk a legvégsőkig?
Mindig is munkálkodott bennem egy átlagon felüli kíváncsiság, főleg gyerekkoromban, sőt ez később sem csorbult, lépten-nyomon szétbombáztam minden frissen kapott játékomat. Miért tettem ezt? Ki tudja? Én biztosan nem. Nem is lényeg a miért, inkább, ami ebből született, az érdemel figyelmet. Össze is raktam őket, és a folyamat, amin átvitt ez a művelet, felettébb tanító jellegű volt. Olyan szinapszis kapcsolatokat épített ki a neuron hálózatomban, amelyek egyszerűbbé tették a vizuális memorizálást. Ezáltal sokkal könnyebben elsajátítok addig nem tanult műveleteket, csupán azzal, hogy figyelem. Persze az én esetem nem egyedülálló, sokan vannak közöttetek is, akik úgyszintén könnyebben tanulnak ilyen módon. Ezt a vallomást csak azért vezettem be így, hogy megértessem veletek azt az érzést, ami egyszer homlokon csapott, következményeként lefagyott a szoftverem. Az a szerkezeti felépítés, amivel addig a bizonyos tapasztalásig találkoztam, az mindig logikus volt, és lépcsőzetesen egymásra épülő. Magyarul, józan paraszti ésszel is követhető. De ez alkalommal egy világ omlott össze bennem, mégpedig a fizikai világképem siklott ki. Később megértettem, hogy amikor a fizikusok találkoztak először ezzel a jelenséggel, ők is értetlenül álltak a jelenség előtt, keresték az okot, amit persze sokáig nem leltek meg. Csak akkor sikerült eredményt elérniük, amikor a jelenséget teljesen elszigetelték a fizikától. Vagyis inkább felosztották az addig ismeretes fizika fogalmát, makro, és mikrofizikára. Így a newtoni klasszikus fizika lett a makro fizika, ahol az üvegpohár összetörik, ha leejtjük, még a mikro lett a legparányibb fizika, közismert nevén, kvantumfizika, (ahol a pohár nem törik össze). 🙂 És hogy mi volt az a jelenség, amitől lefagyott a szoftverem? A kétrés-kísérlet néven került be a köztudatba, és azt hiszem, mára nagyon sokan tisztában vannak a jelenséggel, de ugyanakkor azt gondolom, hogy sokkal kevesebben értik is a jelentőségét. Számomra ez olyan volt, mint mikor Alice bezuhant a nyúl üregbe. Kérdések áradata ébredt bennem, melyeket folyamatosan meg kell válaszolni, ez egyfajta függőséget vált ki. Viszont ebből a szempontból a XXI. század optimálisnak ígérkezik, mert több ezer tudós kutatja a válaszokat. Minden törekvésük, felfedezésük ellenére, eredményeik nem okoznak változásokat a köztudatban. Az emberek nagy többsége szereti az életről való felfogását, úgy ahogy az van, több száz éves dogmákra alapozva. Ha te még nem élted át ezt a meghökkenést, mint mi oly sokan, akkor itt az ideje, és hidd el, ha megérted a jelenséget a katarzis elkerülhetetlen. Ezután üdvözöllek egy sokkal jobb világban, ahol a gondolatoknak, szavaknak, sokkal nagyobb súlya van. Ebben a világban a távolság, ami kettőnk között van, az csak az elkülönülés illúziója, mert valójában mind egyek vagyunk. Sok idézetet beilleszthetnék ide, de ez a kedvencem:
„Minden világ a Mérhetetlen része, Az isten is a Lelkek Egy-Egésze. ” József Attila: A Kozmosz éneke
Sok szeretettel:
Tomas True
Folytatás: https://www.youtube.com/watch?v=LbubPpizIwg&t=13s
A kis videó alatti kommentek jól példázzák, hogy sok ember inkább hisz a húsvéti nyusziban, mint a fizikusok ezreinek. 🙂
Egy hosszabb film, ami részletesen foglalkozik a kvantumvilággal (Einstein rémálmával):
http://www.youtube.com/watch?v=xCpNIxpjPfk
Egy még hosszabb film, amit semmi pénzért nem hagynék ki a helyedben. Mi a csudát tudunk a világról?: https://www.youtube.com/watch?v=G2tGpnh1sbI
Ha esetleg, történetbe szőve szeretsz ismeretekre szert tenni, akkor ajánlom figyelmedbe, ezt a történetet!